A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiegészítők. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiegészítők. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 11., hétfő

Levendulából készült koszorú

A nyár nagy slágere a levendula és nem is olyan régen, még csak várva-vártam hogy virágozzon, és még apró bimbókként szerettem volna levágni, még mielőtt virágzásnak indul. Ezt ismét elszalasztottam, és már virágzott, de talán még így is jó lesz, hogy koszorút készítsek belőle.

Azért lett volna jobb még virágzás előtt, mert az elszáradt virág előbb utóbb lepotyog, és állandóan hullani fog a koszorúról, mondjuk engem ez nem zavar, maximum többször összesöprök alatta, de mivel nem ajtóra helyezem majd, a sok mozgás miatt talán nem is fog annyira hullani.

"Rövid" esti projekt volt :) Először csak a bokrok aljáról azért nyestem le pár köteg szálat, hogy ne akadályozzon a közlekedésben :) Ugyanis a bokor már akkorára nőt, hogy néha kerülgetnem kellett. 



Miután kicsit szétválogattam a hosszabb és rövidebb szálakat, apró csokrokat köttöttem belőlük, amit egy koszorúhoz szerettem volna használni.



Ezeket a kis bokrétákat helyeztem egymás után a fonott háncs koszorúalapra, amit kb. 2 euróért vásároltam az egyik virágosnál. Nem volt szabályos kör alakú, ezért elég sokat kellett törnöm a fejem, melyik kis csokrot hová pakoljam, hogy saccperkábé kör alakot kapjak. Talán sikerült. Ezért is ilyen jó sűrű, mert korrigálnom kellett az egyenletlenségeket.




Első olyan levendulás "projektem" amihez nem szárított levendulát használtam, ugyanis, miután megszárad, már nem tudtam volna vele így dolgozni.
Most még hajlékonyak voltak az ágacskák, engedték hogy formázzam őket, szárazzal már nem tudtam volna ezt megtenni. Ez így fog megszáradni, koszorúba kötve.

A kis bokrétákat egyesével, egymás után kötöztem a koszorúalapra.
Ha forgalmas helyre kerül, pl. ajtóra szánjuk, akkor ajtónyitáskor, záráskor, elkerülhetetlen, hogy a szárított virágok ne hulljanak. Ha szeretnénk valamennyire mérsékelni, akkor megróbálhatjuk fixálni kicsit a kompozíciót. Mivel én nem oda szánom, nem használtam semmit fixálásra, de ha kellene, valószínűleg hajlakkal fújnám be, de mivel nem próbáltam, nem tudom működik e.
Mindenesetre, bárhová kerül, azt hiszem mindehol szemetgyönyörködtető látványt nyújt.




2018. április 6., péntek

Vége az ünnepeknek - tervezgetés van!

A tavasz és a katolikus egyház talán legnagyobb ünnepének vége.

Amikor halasztgatásról van szó, általában ezekkel a szavakkal történik: majd Karácsony után, majd Újév után, majd tavasszal, majd Húsvét után, majd nyáron, majd szünidőben, majd szabadság után...

Hát addig már nem akarok várni, ráncba kell szednem a befejezetlen projekteket otthon, és jól meg kell terveznem, mit-mikor-hogyan.

Kicsit én is ellébecoltam ezeket a dolgokat, voltak dolgok, amiket az asztalosom Mikulásra igért, és még mindig nincs kész, de ez most főleg az én hibám (is).

Kezdem most talán azzal, hogy tavaly áprilisban kezdődtek a lakóházunk felújításának munkálatai, amivel augusztus végére kellett volna elkészülniük.
Most elmúlt Húsvét, és az én ablakaim befóliázva, malterral összekenve, és még mindig nem látom a végét, irtó nagy a kupi mindenhol, és már a türelmem végén járok.... Közben bent a lakásban tudnék haladni, de az az igazság, nincs motiváció.... rémes ezt látnom augusztus óta, most már április van.

1. Ablakmosás - majd ha már lehetséges


A lakás egyetlen helyisége a hálószoba ahol szellőztetni tudok, a konyha és a nappali be vannak fóliázva, nem tudom használni rendeltetésszerűen az ablakokat. Grrrrr!!!

Arról nem is beszélve, az összes orchideám tönkrement, amelyek végig sorakoztak a nappali párkányán, de ezeket majd valahogyan meggyógyítom, vagy majd gyűjtök újakat. Nagyon sajnálom, mert nagyon jól érezték magukat a nappali ablakában, és habár extra gondoskodást soha nem kaptak, ontották a virágokat...

2. Polcok a konyhaszekrény fölé

A tavaly Mikulásra tervezett projekt a konyhabútor felső szekrényének a "megtoldása" lett volna. Pontosan minden szekrény tetején álló eszközt és kramancot lemértem, terveket átadtam az asztalosnak, az anyagot megrendelte, már csak össze kell dobni :) Hát persze. Nem baj, ez is listás dolog, mert nem szép látvány ez így...


Ami viszont elkészült, és roppant büszke vagyok rá, az a nappali könyves-zártszekrényes-média fala. Igaz, hogy még nincs szépen "bedizájnolva", de amikor elkészült, akkor már hónapok óta álltak dobozokban a cucaim, és csak úgy, bepakoltam, kicsit átgondolatlanul.


3. Szépen bepakolni a szekrényekbe:


4. Növények a lakásban

Ha végre befejezik a ház szigetelését, ráncba kell szednem a növényeimet is. Régóta vágytam egy létrapolcra, az eredeti elég drága, és már nem is kapható ott, ahol régen kinéztem, itt pedig drágnak találtam. A szerencse úgy hozta, hogy kaptam egy ilyet ajándékba: 


Ezzel a polcocskával lesz még dolgom, kicsit át kell alakítanom, a felső polca függőlegesen áll, ezt is vízszintesbe rakom, növelve ezzel a polcok számát, és azt hiszem le is festem majd a barna részeit is fehérre. De addig is beraktam arra a helyre, ahová terveztem, és néhány növényt rápakoltam, hogy lássam, passzol e a koncepcióba.


5. Gardróbszekrény - nagy falat lesz

A következő nagy projekt ennek a 4 méteres gardróbszekrénynek a rendbeszedése. Rendszerető vagyok, és rendszerezni is nagyon szeretek, de bevallom, néha nem úgy kerülnek vissza a dolgok, ahogyan kivettem őket.


6. A hűtőmágnesek új helyre kerülnek

Amióta itt lakom (kb. 10 éve) gyűjtöm őket, már nemcsak az ajtó, de az oldala is félig tele, új helyre kerülnek majd, ehhez egy lemezvágó céghek kell kilátogatnom, de ez is a nyárig megvalósulandó terveim része.



Hát röviden ennyi, ezeket a dolgokat már nagyon a hátam mögött szeretném tudni, mert ezekbe már belekezdtem, és csak tolom-tolom magam előtt, nagy megkönnyebbülés lesz, ha a végére érek.

Kövessétek az eseményeket itt a blogon, vagy a Tető alatt Facebook oldalán: itt!!

https://www.facebook.com/tetoalatt/



2017. november 22., szerda

Hidegebb napokra

Hosszú hetek óta nem került fel a blogra új bejegyzés. Ennek több oka van,  egyik az, hogy  az elmúlt időszak kicsit próbára tett engem is. Bizonyos helyzetekben elértem már a határaimat, amit azért én is megrökönyödve vettem tudomásul. Nehéz volt ezt beismernem, de EZ van- Lassan kitisztul minden, és hamarosan itt a Karácsony, szóval dekor és szépítés ügyben lesz dolgunk bőven, szóval hajrá!!!

Már kikerültek a boltok polcaira a karácsonyi biz-ba..ok, és ha még nem lenne otthon elég mécsestartó vagy gyertyatartó, most újabbakat vásárolhatunk. Olyan időszak ez, amikor a hidegebb napokon vágyunk a gyapjútakaró, tea, illatok, gyertyafény után, és bevallom jómagam is szeretek bekuckózni egy pihe-puha takaróba.


Ahhoz, hogy ilyen hangulatot teremtsünk kell pár puha párna, meleg takaró, néhány mécses vagy gyertya.

Vegyük sorba hol mit találunk:


A lakástextileken is megjelnnek az őszi, téli, vagy akár karácsonyi motívumok. Személyesen nagy kedvencem  ilyenkor bármilyen szarvas-mintás párna, tudom, hogy már uncsi - de én nem tudom megunni.

Plédek és takarók:


És ha megvan a kényelmes párna, puha takaró akkor gyújtsunk meg pár mécsest, vagy gyertyát: (nem mellesleg ezek ilyekor ünnepi designnal készülnek és kitűnő dekorációs tágyak lehetnek)


Nekem ilyenkor már csak vagy egy jó könyv, vagy egy jó film hiányzik :)





2016. június 6., hétfő

A veszprémi piac... ahogyan én láttam

Vasárnap van, reggel 5 óra 5 perc. Párásak a kocsi ablakai. A balatonfüredi szálláshelyünk parkolójában ülök, és már bepötyögtem a veszprémi Házgyári úti címet a GPS-be. Nem vagyok e környékre való, és habár a térképet is megnéztem, biztos ami biztos alapon elindulok. Álmos nem, kicsit izgatott vagyok. Sokat hallottam már a veszprémi ócskapiacról, és hétvégi balatonfüredi kiruccanásunk lehetővé teszi, hogy végre láthassam én is.



2016. május 31., kedd

Heti kedvencek

Újra a Jyskből ajánlok pár jó cuccot a figyelmetekbe, és ennek két egyszerű oka van: 1. vidéken nincs Ikea, sem menő design boltok, 2. kiegészítők terén egész jók lettek az utóbbi 1-2 évben.

Bőrszíjas falióra, pálmaleveles párna, beton hatású kaspók, arany színű drótkosár, drótálványos csiptetős üzenőtábla, sok sok betű, képen, zuhanyfüggönyön. Ezeket a zuhanyfüggönyök azért is emelném ki - a színátmenetestől a levelesig, mert rendkívül jól állnak egy tiszta fehér fürdőszobának, ami nálam - mitagadás nagy kedvenc.

Torsten falióra, 28 cm az átmérője, 16,99 Eur, akciósan 12,50 Eur.

2012. szeptember 16., vasárnap

A fehér polc esete

Mivel a legelső bútorfelújításom során fehér vonalon indultam el, az újabb udvari szerzemény is fehér lett... Addig jó, amíg találok ilyen kincseket, eddig a házban, udvaron keresgéltem, ha elfogynak a kincsek irány a padlás! A  hátsó udvarban találtam, a tüzifa mellett. Csak reménykedem benne, hogy nem tűzre szánták már miután oly sok éven át szolgált. Ha igen, sikeresen megmentettem. A munkamenet kb. ugyanaz mint a kisszekrénynél, azzal az eltéréssel hogy beszereztem glettelő anyagot, amivel próbáltam kijavítani a hibákat, kisebb nagyobb sikerrel, Elégedett nem voltam vele, de elsőre elment...  Majd más anyagot kell kipróbálnom, mert ez nem vált be. De nem baj, ettől lett eredeti és patinás maradt. Kiegészítő bútordarabként áll a konyhában.