A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bútorok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bútorok. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 6., péntek

Vége az ünnepeknek - tervezgetés van!

A tavasz és a katolikus egyház talán legnagyobb ünnepének vége.

Amikor halasztgatásról van szó, általában ezekkel a szavakkal történik: majd Karácsony után, majd Újév után, majd tavasszal, majd Húsvét után, majd nyáron, majd szünidőben, majd szabadság után...

Hát addig már nem akarok várni, ráncba kell szednem a befejezetlen projekteket otthon, és jól meg kell terveznem, mit-mikor-hogyan.

Kicsit én is ellébecoltam ezeket a dolgokat, voltak dolgok, amiket az asztalosom Mikulásra igért, és még mindig nincs kész, de ez most főleg az én hibám (is).

Kezdem most talán azzal, hogy tavaly áprilisban kezdődtek a lakóházunk felújításának munkálatai, amivel augusztus végére kellett volna elkészülniük.
Most elmúlt Húsvét, és az én ablakaim befóliázva, malterral összekenve, és még mindig nem látom a végét, irtó nagy a kupi mindenhol, és már a türelmem végén járok.... Közben bent a lakásban tudnék haladni, de az az igazság, nincs motiváció.... rémes ezt látnom augusztus óta, most már április van.

1. Ablakmosás - majd ha már lehetséges


A lakás egyetlen helyisége a hálószoba ahol szellőztetni tudok, a konyha és a nappali be vannak fóliázva, nem tudom használni rendeltetésszerűen az ablakokat. Grrrrr!!!

Arról nem is beszélve, az összes orchideám tönkrement, amelyek végig sorakoztak a nappali párkányán, de ezeket majd valahogyan meggyógyítom, vagy majd gyűjtök újakat. Nagyon sajnálom, mert nagyon jól érezték magukat a nappali ablakában, és habár extra gondoskodást soha nem kaptak, ontották a virágokat...

2. Polcok a konyhaszekrény fölé

A tavaly Mikulásra tervezett projekt a konyhabútor felső szekrényének a "megtoldása" lett volna. Pontosan minden szekrény tetején álló eszközt és kramancot lemértem, terveket átadtam az asztalosnak, az anyagot megrendelte, már csak össze kell dobni :) Hát persze. Nem baj, ez is listás dolog, mert nem szép látvány ez így...


Ami viszont elkészült, és roppant büszke vagyok rá, az a nappali könyves-zártszekrényes-média fala. Igaz, hogy még nincs szépen "bedizájnolva", de amikor elkészült, akkor már hónapok óta álltak dobozokban a cucaim, és csak úgy, bepakoltam, kicsit átgondolatlanul.


3. Szépen bepakolni a szekrényekbe:


4. Növények a lakásban

Ha végre befejezik a ház szigetelését, ráncba kell szednem a növényeimet is. Régóta vágytam egy létrapolcra, az eredeti elég drága, és már nem is kapható ott, ahol régen kinéztem, itt pedig drágnak találtam. A szerencse úgy hozta, hogy kaptam egy ilyet ajándékba: 


Ezzel a polcocskával lesz még dolgom, kicsit át kell alakítanom, a felső polca függőlegesen áll, ezt is vízszintesbe rakom, növelve ezzel a polcok számát, és azt hiszem le is festem majd a barna részeit is fehérre. De addig is beraktam arra a helyre, ahová terveztem, és néhány növényt rápakoltam, hogy lássam, passzol e a koncepcióba.


5. Gardróbszekrény - nagy falat lesz

A következő nagy projekt ennek a 4 méteres gardróbszekrénynek a rendbeszedése. Rendszerető vagyok, és rendszerezni is nagyon szeretek, de bevallom, néha nem úgy kerülnek vissza a dolgok, ahogyan kivettem őket.


6. A hűtőmágnesek új helyre kerülnek

Amióta itt lakom (kb. 10 éve) gyűjtöm őket, már nemcsak az ajtó, de az oldala is félig tele, új helyre kerülnek majd, ehhez egy lemezvágó céghek kell kilátogatnom, de ez is a nyárig megvalósulandó terveim része.



Hát röviden ennyi, ezeket a dolgokat már nagyon a hátam mögött szeretném tudni, mert ezekbe már belekezdtem, és csak tolom-tolom magam előtt, nagy megkönnyebbülés lesz, ha a végére érek.

Kövessétek az eseményeket itt a blogon, vagy a Tető alatt Facebook oldalán: itt!!

https://www.facebook.com/tetoalatt/



2018. március 25., vasárnap

Egy kanapé új élete 1. rész: Az előkészületek

Hosszú volt az út, amíg idáig eljutottam, hogy végre leülök, és megírom, hogyan alakult át a nappalim régi-új darabja.

Már régebben elhatároztam, hogy amint kellő erőt és bátorságot összeszedek, valamit kezdek a kis sarokkanapéval. Mióta megvettem eltelt közel tíz év, és korábban nem is rendeltetésszerűen használtam, mivel csak átmenetileg javasolt rajta aludni (pár vendégéjszaka évente), bizony előfordult, hogy napokig-hetekig(!) azon aludtam. Nagyon sok órát eltöltöttem azzal, hogy kanapékat nézegettem a neten, vagy egész szobákat, berendezéseket, hogy mi illik ide, és hogyan lehetne nálam is kialakítani azt, ami már régóta a szívem vágya. Miután eldöntöttem, hogy újjávarázsolom, és teljes ráncfelvarrást viszek rajta végig, a kis mocsok azonnal el kezdett nyomni, bárhogyan feküdtem, fészkelődtem rajta, sehogyan sem volt kényelmes, pedig addig szuperül bekuckóztam rajta a tv elé...

Meg sem fordult a fejemben, hogy új kanapét vásároljak, ennek több oka is volt. Az enyémnek valójában sem szerkezetileg, sem a szövetében nem volt semmi hiba, - leszámítva egy kis körömlakk foltot egy amúgy sem látható helyen. Mérete is megfelelt, egy kisebb méretű nappaliban - egyébként nagyobbakban is - oda kell figyelni a tér adta lehetőségekre, és a szoba arányaihoz mérten kell választani a bútorokat. Ez azt jelenti, hogy ne úgy vásároljunk kanapét, hogy "na ez még befér, vegyük inkább a nagyobbat". E szempont tekintetében is tökéletes volt. Ami viszont zavart, az a következő volt: a párnái. Utáltam őket, és ha visszaemlékszem, már az elején ilyen vaskos, nagyon kövérre kitömött alakok voltak, amelyeket szépen ki lehetett szó szerint "pofozni", jó sokat ütögettem minden egyes alkalommal, ha szépen meg akartam őket igazítani. A másik dolog ami zavart,hogy egy helyen nagyon "ki volt ülve" és jól bele lehetett süppedni, mert a benne lévő szivacs elveszítette a rugalmasságát és a tömegét is.

Mit lehet ilyenkor tenni?
1. megoldás: új kanapét lehet venni.
2. megoldás: kezdeni kell valamit a régivel.

1. megoldás:

elvetettem, nem akartam eladni, megszeretném becsülni, nem akarom, hogy "ebekharmincadjára"jusson.
(feltennianetre, várniazérdeklődést, telefonálnak, kérdezgetnek, otthonlenni, várnihogyjönnekmegnézni, néznihogypróbálgatják, néznihogyráfekszenek(!), mutassaazágyneműtartórészét, felnyitnihogymegnézzék, mennyiértadja?, ennyiazára, ezsokennyiértveszekújat, jóvegyenújat, várnihogyújraeljönvalakimegnézni, havermennyitengedszafeléből, tetszikelviszi, hogyanviszikel, mikorviszikel, elvitték, újkanapétmenniválasztani, megszervezniaszállítását)

2. megoldás - kezdjünk valamit a régivel!

Ehhez az első dolgom az volt, hogy megérdeklődjem, hol találok ügyes kárpitost. Ez volt az egész projekt kulcsa! A kulcsember a kárpitos! Aki ismeri az ilyen munkákat, tudja milyen precizitást igényel. Nem szerettem volna ha hobbikárpitosként valaki nekiáll, mivel egy ilyen átalakítás nem két fillér, tutira kellett hogy menjek a szakember tekintetében. Ezt pedig azért, mert jómagam is képes vagyok nagyon sok energiát fektetni abba, hogy valami precízen legyen elkészítve. Ez egyrészt habitus, de nevelés kérdése is, (Zárójelbe: emlékszem amikor anyukámnak segítettem a kimosott törülközőket összehajtogatni, és miután összehajtogattam, az ÖSSZESET újrahajtogattatta velem, mert a sarkok nem értek pontosan a sarkokhoz! És én jógyerek lévén ezt nagyon türelmesen újra is hajtogattam! Azt hiszem itt indult el az, amit kedvesem, csak "melindás" dolgoknak nevez.)
A kárpitossal nagy szerencsém volt, ez annak is köszönhető, hogy régen, még a rendszerváltás előtt városunkban volt egy bútorgyár. Akkoriban a helyi szakközépiskolából rengeteg bútorasztalos és kárpitos került ki, és még ha úgyis gondolnánk, hogy mára ezek az emberek már "elvesztek", azért még 1-2 fellelhető kárpitoslélek van, és mondhatom, megtaláltam a(z) (egyik) legjobbat. Már az első találkozásunkkor tudtam, hogy Ő az. Nagyon egyre járt az agyunk, és éreztem, hogy minden rendben lesz.

Az anyagválasztás: szövet, szivacs

Szövetválasztás szempontjából sem volt nehéz dolgom, mert a kárpitossal való találkozásomra már jó pár szövetmintára szert tettem. Ezeket egy cégtől rendeltem, a netes nézelődéseim során náluk találtam olyan minőségű és színű anyagokat amikben gondolkodtam. Írtam nekik, és megkérdeztem, nem küldenének mintát az általam választott színekből. Már másnap feladták, és elküldték szépen felcímkézve a szövetmintákat. Miután megkaptam őket, sokáig nézegettem, simogattam, próbáltam elképzelni, milyen lehet majd nagyobb területen a kis darabka. Anyagválasztáskor az egyik dolog amire oda kell figyelni, az az anyag összetétele. Bármennyire is szeretem a természetes anyagokat, elkerülhetetlen, hogy műszál ne legyen benne. Erre azért is van szükség, mert az anyagok könnyebben tisztíthatóak azáltal, hogy műszállal keverik a természetes anyagokat. (Gondoljunk csak a kólával lelocsolt gyapjúszőnyegre, ugye-ugye... Ja, bocs! Nektek nincs is ilyenetek.. De jó nektek!!!) Szóval, az egyik az anyagösszetétel, a másik a Martindale amiről már itt korábban, a "Hogyan válasszunk kanapét" posztban. EZ a szám az anyag kopásállóságát jelöli. Ez jó, ha legalább 60 000. Ha ezeket megnéztük, akkor már csak a színt és mintát kell kiválasztani. A szivacs kicsit több fejtörést okozott, de viszonylag ez is hamar megoldódott. A szivacsgyártók és forgalmazók oldalán általában ott van a leírás, hogy milyen megterhelésnek tehetőek ki az egyes típusok. Bevallom, ennél kicsit kényeztettem magam, és a kanapén eltöltött éjszakáim számai miatt a prémium kategóriából választottam. Itt csak meg kellett adnom a szivacs méreteit, és ezt méretre vágva csomagolták és küldték is. Ugyanitt új töltőanyagot is rendeltem a párnákba, mert az eredeti apró szivacstörmelék helyett kényelmesebb, szilikongólyókat szerettem volna.

Ezennel a technikai előkészületek megvoltak, ezután már csak a kanapé tároló részének (ágyneműtartós résznek) az átnézése volt hátra, ide ugyanis olyan dolgokat pakoltam, amiket hobbitevékenységem kiszolgálására megvásároltam, és majd későbbi felhasználásra szántam.

Szóval, ez volt a kanapé, amelyet a "nagy projektnek" vetettem alá:



Talán látszik a párnáin, vaskosak, merevek, nem voltak kényelmesek.



Két vendégnek szállást tudtam adni, jómagam is sokat aludtam rajta:



Az anyagot a Mabiától rendeltem, mntákat is kaptam előtte:
www.mabia.sk




A szivacs és a tömőanyag a Daferától van. (www.dafera.sk)





Kanapé lebontva, anyagok bekészítve:



Folyt. köv. hamarosan!





2017. január 30., hétfő

Még mindig fázom!

Ha reggelente kinézek a hálószobám ablakán ez a látvány fogad, és már hosszú hetek óta tartanak a mínuszok:

A képen a kórház parkja látható, és hatalmas köd, pára (novembertől ilyen az idő). Talán hihetetlen, de tiszta időben erről az erkélyről ellátni a Kárpátokig!

A hangulatomon kicsit segített, hogy a múlt héten beszereztem egy csillárt. Régóta tervezem a nappali átalakítását, sajnos azt kell hogy mondjam, mióta beköltöztem nem sokat nyúltam a szobához. Költözés óta csak az íróasztalomat cseréltem le egy apukámtól megörökölt darabra, és barkácsoltam egy irattartó szekrényt, melyet egy régi kredenc felső részéből alakítottam ki.

Az íróasztal felújításáról már írtam régebben, olvashattok róla: itt, az irattartó szekrényem pedig így néz ki:




Pár kép a lakásról, ahogy most kinéz:






Már régóta tudom, hogy előbb utóbb meg kell oldanom a tárolást. A tíz év alatt egyre több cuccom lett, és habár rendszeresen szelektálok, ajándékozok el dolgokat, egyre több könyvem lett, amelyeket már nem tudok hová pakolni. Sajnos most sem rendezett a könyvespolc, ezért elhatároztam, hogy belefektetek egy egész falat borító polcos elemekkel és zárt szekrénnyel is tarkított rendszerbe.
Megszabadulok a bükk színű bútoraimtól, két db. könyvesszekrény, és egy 260 cm széles "szekrénysor" amelyet inkább meg sem mutatok :)

Ahogyan most állok: polcrendszer megtervezve, asztalossal egyeztetve, kb. március végére lesz kész. Addig szeretném a kanapét is ráncba szedni. Hosszas gondolkodás után döntöttem a felújítása mellett, a kis karfás székkel együtt át fogom kárpitoztatni. Ehhez már nagyon sok ötletem van, és elkezdtem amegfelelő anyagokat felkutatni. Találtam is egy céget, aki kisebb mennyiséget is postáz, na de lássuk a kanapé terveit:


Valamint a szék tervét:


A fotel most így néz ki: 



2016. augusztus 29., hétfő

Az 5 leggyakoribb lakberendezési hiba

Egy jól működő otthon alapja a pontos tervezés. A lakberendezés nemcsak a fal színéhez jól megválasztott függönyt jelenti. A helyiségek berendezésénél egy sok funkcionális és ergnonómiai szabályt kell betartanunk, és a hibákat általában akkor vétjük, amikor ezekről megfeledkezünk.



2013. augusztus 29., csütörtök

A pince mélyéről... 1. rész

Azt hiszem, ez az a munka amire már így utólag, illetve menet közben azt mondanám, nem volt érdemes belekezdeni, de nagyon remélem, hogy mire a végére érek ezt majd megcáfolom!

Már amikor megpillantottam, tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet.
Amikor kb. egy évvel ezelőtt, kimenekítettem a pincéből, ilyen állapotban volt: