2016. október 16., vasárnap

Az előszoba az otthonunk névjegye

Mérete is aprócska, telis tele ajtókkal, elrendezését tekintve is sokszor előnytelen, viszont innen indulunk útnak, és ide érkezünk meg. Vendégeinket itt éri az első benyomás otthonunkról, mégsem fordítunk neki kellő figyelmet. Éppen ezért, próbáljunk a hátrányokból előnyt kovácsolni, és stílusba hozni ezt a pici, mostoha kis helyiséget.




Először is nézzük a falakat. Alkalmazzuk a fehér tértágító hatását, fal és bútorok terén is. Így egységbe hozhatjuk, fehérrel egyébként sem tudunk semmit elrontani, akár az összes ajtót és ajtókeretet is fehérre festhetjük.






Trükközhetünk az előszobák egyik elengedhetetlen kellékével, a tükörrel, valamint a fényekkel is. A jól megválasztott, és helyesen kialakított világítás egyébként is elengedhetetlen. Tervezzünk többféle világítást, központi, esetleg hangulatvilágítást is. Gondoljunk arra, hogy induláskor elég fény érje arcunkat, ha sminkünket szeretnénk ellenőrizni, viszont vendégek érkezésekor pl. elég kisebb fényerejű világítás, főleg ha nem volt időnk a tükröt portalanítani.

A padlóburkolat kiválasztásakor a könnyen tisztántarthatóság legyen a fő szempont, mert itt aztán lesz minden. Hó, sár, edzőcipőből kihulló homok, esernyőről lecsöpögő víz. Általában kő vagy kerámia burkolatot javasolunk, esetleg laminált parkettát, de ennek a kopásállósága legyen nagyobb, az előszoba a forgalmasabb helyiségek közé tartozik.

Az előszobák legkényesebb pontja a tárolás, a kabátok, cipők elhelyezése. Ha elegendő hely áll rendelkezésünkre, mindenképpen beépített szekrényt tervezzünk, ami érjen a mennyezetig. Gondoljunk arra is,- háztartási helyiség hiányában- valahol el kell majd helyeznünk a porszívót, vasalódeszkát, esetleg barkácskészletet.  Akármilyen kicsi is a lakás, próbáljunk helyet találni egy ilyen megoldásnak.  Ha ez megvan, ide kerülhetnek a cipők, kabátok. Szereljünk fel fogasokat, egy esőtől elázott kabátot egyébként sem akasztunk rögtön szekrénybe. Fogasokból legyen pár olyan magasságban, ahol gyerekeink is kényelmesen elérik. Előszobánkban helyezzünk el valamilyen ülőalkalmatosságot a cipő le-és felvételéhez, általában ez is az elengedhetetlen kellékek közé tartozik, habár szokás kérdése, hogy állva, vagy ülve vesszük fel a cipőket.







Amennyiben nincs hely beépíthető szekrényre, jól kombinálható darabokkal is meg lehet oldani a tárolást. Egy jól megtervezett akasztórúd is tud jól kinézni. Praktikus cipőtárolókból már elég nagy a választék, és a rekeszes polcrendszerek akár kis padként szolgálhatnak, amelyeket fonott kosarakkal dobhatunk fel.  A család összes tagja kaphat saját rekeszt sapkának, sálnak, kesztyűnek, papucsnak. Az sem elhanyagolható szempont, ha bevásárlásból hazatérve valahová le tudjuk tenni a táskát vagy esetleg egy csokor virágot.









Miután a világos fallal és tükörrel kitágítottuk a teret, megterveztük a világítást, tároló helyet alakítottunk ki, és talán még egy sámlit is beszereztünk, ne feledkezzünk meg a dekorációról sem. Ez nem jelenti azt, hogy az előszoba valamelyik sarkába mindenképpen egy padlóvázának kell kerülnie, hanem, hogy próbáljuk meg stílusba hozni a helyiséget. Nagy siker, ha vendégeinket igényes részletek fogadják. Számos ötletből meríthetünk, lehet az egy krétatáblás megoldás, vagy gyerekeink képe a fogasok fölött. Egyedileg barkácsolt kulcstartó, amely lehet polcos, vagy fachos, ide kerülhetnek a számlák, levelek. 








Fotók: Pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése