Vasárnap van, reggel 5 óra 5 perc. Párásak a kocsi ablakai. A balatonfüredi szálláshelyünk parkolójában ülök, és már bepötyögtem a veszprémi Házgyári úti címet a GPS-be. Nem vagyok e környékre való, és habár a térképet is megnéztem, biztos ami biztos alapon elindulok. Álmos nem, kicsit izgatott vagyok. Sokat hallottam már a veszprémi ócskapiacról, és hétvégi balatonfüredi kiruccanásunk lehetővé teszi, hogy végre láthassam én is.
Alig van forgalom, a kb. 20 km-es útszakaszon csak két kocsival, és egy busszal találkozom. Útközben egyfolytában jár az agyam.. Miket találok majd... hogyan próbálok alkudozni, ha valami megteszik... Elképzelem, hogy majd én is dobozokban kutatok. Kikandikáló csetreszek, halomba rakott holmik, valami ilyesmit képzelek el Évi leírásaiból. Rövid a távolság, gyorsan elrepül az idő, és 5.23-kor már gurulok is be a parkolóba. Egy mellényes ember irányít, hová álljak. Megállok, kiszállok, elindulok. Közben egyfolytában hajtanak be a furgonok, megpakolva, sok árus még csak most érkezik. Állítják a standokat, sokan már ki is pakoltak. Pont ahogyan képzeltem. Sorra kerülnek elő a dobozok. Figyelem az embereket. Az első standnál ahol megállok, egy férfi egy felcsavart szőnyeget tart a kezében: "Olga a szőnyeg mennyi?" ... Húú, szőnyegek is vannak! Körbenézek, vajon hol találta a gyönyörű kelimet. Van még egy, de az nem tetszik annyira. "Tízezer." - mondja Olga. "Hat?" "Nyolcért viheted" .. és már veszi is elő a pénzt a vásárló. Szóval így megy ez, jól van. Már leckét is kaptam, rögtön az elején, így magabiztosan indulok el. Bóklászom, nézelődöm, valójában csak egy konkrét dolgot keresek, ha rátalálok jó, ha nem, úgyis jó. Különben pedig, ami majd megtetszik alapon kóválygok tovább. Valóban, minden olyan, ahogy Évi mesélte. Odaérek a dobozokhoz, amikből még nem pakoltak ki. Ujságpapírba csomagolt csörgő-zörgő cuccok... Üvegpoharak, kelyhek, kompótostányérok. Most üveg nem érdekel. Talán egy pici cukortartó, tejkiöntő, ha ilyesmit találnék.. Nem találok, továbbmegyek. Vannak, akik szisztematikusan kipakoltak. Kannák, poharak, edények. Közben minden oldalról hallom: "Nézelődjenek, válogassanak!" Kedvesen. Képkeretet keresek. Amikből most nincs sok. Képek vannak olyan méretben, amilyenben én elképzeltem, de hát ugye nekem csak egy keret kellene. Hoppá, ott látszik valami. Ócska, sötét kép, amatőr, nem értékes. Megemelem, kiváncsi vagyok milyen nehéz. Pont jó lenne. Megkérdezem ez mennyi lenne. Azt mondja hétezer. Köszi, nekem ez sok. EKkor próbál meggyőzni, hogy "mert ez olajfestmény, és rá is van írva a neve" Megköszönöm, és továbbmegyek. Ahogy ballagok tovább, egy könyvárushoz érek. Nagyon sok könyve van, azt sem tudom melyik végén kezdjem a nézelődést. Szépen összerakva, minden könyv gerincén látszik a könyv címe, így könnyű keresgélni. A srác azonnal megkérdezi, keresek e valamit konkrétan. Mondom igen, Zolát. Erre ő: "Van kettő is!", és már veszi is elő. Húgom nagy Zola rajonló, és tőle tudom, hogy nagyon nehéz Zolákat beszerezni, mert mostanában nem nagyon jelenik meg Zola kötet. Sok könyvet angol nyelven, külföldi útjain szerzi be, vagy netes rendelés útján. Megörülök, hogy talán olyat találtam, ami még nincs meg neki. Lourdes és Róma. Jó lesz, elviszem. 400 Ft darabja. Felvetem, hogy a kettőt elviszem négyszázért. A srác mosolyog, hogy á, nem, mert ennyiért elszokták vinni. Mosolygok, hogy jó, legyen öt. Majd hatszázért elviszem. Kifizetem, majd a hónom alá csapon, és elsétálok. Megvan az első fogásom, és az órára nézek. Fél hat múlt. Húú, még mindig korán van. Dobozok, földre lerakott cuccok, nagyon kevés helyen vannak asztalra kipakolva a dolgok. Van itt minden, nemcsak csetresz. Fűnyíró, mosógép, Néha el-el kapok egy-egy párbeszédfoszlányt: "A traktor mennyi?" - "Százötven. Beindíccsam?" Úgy látom, mindenki nyugodt, kedves, minden árus irányárat mond, és várja mennyit érne meg a portéka a vásárlónak. Ahol megállok, és amíg nézelődöm, vagy a dobozban kutatok, lebonyolítódik egy-két üzlet. Jó lenne már nekem is megtalálnom azt a képkeretet, mert nagyon kéne, de nem találok megfelelőt... Amit elképzeltem, olyan nem nagyon van még képpel együtt sem. Ami van, azt drágának találom, és szigorúan tartom magam az elvemhez, hogy kétezertől többet nem szánok rá. Közben egyre többen pakolnak ki, megállok egy árus mellett. Megkérdezem, van e képe vagy képkerete. Mondja nincs, de van sok könyve. Vagy 20 banános doboz, de még nem pakolta ki. Meglátta a hónom alá csapott két kötetet. Jó, majd még visszajövök.
Fél kilencig bóklásztam, reggel fél hattól az nettó 3 óra. Ez idő alatt, megtaláltam a magazinos fickót a kürtőskalácsos mellett, alkudtam képkeretre, vettem két könyvet, és egy mokkáskészletet kiegészítve két teás szettel. Keretet nem találtam, de nem baj. Olyan kikapcsolódás volt ez, ami megérte a koránkelést. Nagyon jól éreztem magam. Az emberek, a hangulat, a kotorászás, miből, mi kerül elő. Figyeltem az embereket, akik alkudtak, majd megegyeztek. Egy hölgynek próbáltam egy cukortartó tető találni a szépen összeállított készletéhez, amit mellettem válogatott össze a dobozokból. Sajnos nem került elő a cukros tető, de talán legközelebb szerencséje lesz. 8.40-kor már úton voltam vissza Füredre, kis zsákmányommal a csomagtartóban, ami azt hiszem, nem volt rossz fogás így elsőre. Remélem, még valamikor eljutok, mert minden percét imádtam.
Nagy köszönet Évinek, a sok inspirációért, eligazításért. Munkásságát megtaláljátok itt. Épp új otthona berendezésén ügyeskedik, nézzetek be hozzá, hogyan szépül napról-napra.
És akkor most a piaci fotók, tadááám:
Alig van forgalom, a kb. 20 km-es útszakaszon csak két kocsival, és egy busszal találkozom. Útközben egyfolytában jár az agyam.. Miket találok majd... hogyan próbálok alkudozni, ha valami megteszik... Elképzelem, hogy majd én is dobozokban kutatok. Kikandikáló csetreszek, halomba rakott holmik, valami ilyesmit képzelek el Évi leírásaiból. Rövid a távolság, gyorsan elrepül az idő, és 5.23-kor már gurulok is be a parkolóba. Egy mellényes ember irányít, hová álljak. Megállok, kiszállok, elindulok. Közben egyfolytában hajtanak be a furgonok, megpakolva, sok árus még csak most érkezik. Állítják a standokat, sokan már ki is pakoltak. Pont ahogyan képzeltem. Sorra kerülnek elő a dobozok. Figyelem az embereket. Az első standnál ahol megállok, egy férfi egy felcsavart szőnyeget tart a kezében: "Olga a szőnyeg mennyi?" ... Húú, szőnyegek is vannak! Körbenézek, vajon hol találta a gyönyörű kelimet. Van még egy, de az nem tetszik annyira. "Tízezer." - mondja Olga. "Hat?" "Nyolcért viheted" .. és már veszi is elő a pénzt a vásárló. Szóval így megy ez, jól van. Már leckét is kaptam, rögtön az elején, így magabiztosan indulok el. Bóklászom, nézelődöm, valójában csak egy konkrét dolgot keresek, ha rátalálok jó, ha nem, úgyis jó. Különben pedig, ami majd megtetszik alapon kóválygok tovább. Valóban, minden olyan, ahogy Évi mesélte. Odaérek a dobozokhoz, amikből még nem pakoltak ki. Ujságpapírba csomagolt csörgő-zörgő cuccok... Üvegpoharak, kelyhek, kompótostányérok. Most üveg nem érdekel. Talán egy pici cukortartó, tejkiöntő, ha ilyesmit találnék.. Nem találok, továbbmegyek. Vannak, akik szisztematikusan kipakoltak. Kannák, poharak, edények. Közben minden oldalról hallom: "Nézelődjenek, válogassanak!" Kedvesen. Képkeretet keresek. Amikből most nincs sok. Képek vannak olyan méretben, amilyenben én elképzeltem, de hát ugye nekem csak egy keret kellene. Hoppá, ott látszik valami. Ócska, sötét kép, amatőr, nem értékes. Megemelem, kiváncsi vagyok milyen nehéz. Pont jó lenne. Megkérdezem ez mennyi lenne. Azt mondja hétezer. Köszi, nekem ez sok. EKkor próbál meggyőzni, hogy "mert ez olajfestmény, és rá is van írva a neve" Megköszönöm, és továbbmegyek. Ahogy ballagok tovább, egy könyvárushoz érek. Nagyon sok könyve van, azt sem tudom melyik végén kezdjem a nézelődést. Szépen összerakva, minden könyv gerincén látszik a könyv címe, így könnyű keresgélni. A srác azonnal megkérdezi, keresek e valamit konkrétan. Mondom igen, Zolát. Erre ő: "Van kettő is!", és már veszi is elő. Húgom nagy Zola rajonló, és tőle tudom, hogy nagyon nehéz Zolákat beszerezni, mert mostanában nem nagyon jelenik meg Zola kötet. Sok könyvet angol nyelven, külföldi útjain szerzi be, vagy netes rendelés útján. Megörülök, hogy talán olyat találtam, ami még nincs meg neki. Lourdes és Róma. Jó lesz, elviszem. 400 Ft darabja. Felvetem, hogy a kettőt elviszem négyszázért. A srác mosolyog, hogy á, nem, mert ennyiért elszokták vinni. Mosolygok, hogy jó, legyen öt. Majd hatszázért elviszem. Kifizetem, majd a hónom alá csapon, és elsétálok. Megvan az első fogásom, és az órára nézek. Fél hat múlt. Húú, még mindig korán van. Dobozok, földre lerakott cuccok, nagyon kevés helyen vannak asztalra kipakolva a dolgok. Van itt minden, nemcsak csetresz. Fűnyíró, mosógép, Néha el-el kapok egy-egy párbeszédfoszlányt: "A traktor mennyi?" - "Százötven. Beindíccsam?" Úgy látom, mindenki nyugodt, kedves, minden árus irányárat mond, és várja mennyit érne meg a portéka a vásárlónak. Ahol megállok, és amíg nézelődöm, vagy a dobozban kutatok, lebonyolítódik egy-két üzlet. Jó lenne már nekem is megtalálnom azt a képkeretet, mert nagyon kéne, de nem találok megfelelőt... Amit elképzeltem, olyan nem nagyon van még képpel együtt sem. Ami van, azt drágának találom, és szigorúan tartom magam az elvemhez, hogy kétezertől többet nem szánok rá. Közben egyre többen pakolnak ki, megállok egy árus mellett. Megkérdezem, van e képe vagy képkerete. Mondja nincs, de van sok könyve. Vagy 20 banános doboz, de még nem pakolta ki. Meglátta a hónom alá csapott két kötetet. Jó, majd még visszajövök.
Fél kilencig bóklásztam, reggel fél hattól az nettó 3 óra. Ez idő alatt, megtaláltam a magazinos fickót a kürtőskalácsos mellett, alkudtam képkeretre, vettem két könyvet, és egy mokkáskészletet kiegészítve két teás szettel. Keretet nem találtam, de nem baj. Olyan kikapcsolódás volt ez, ami megérte a koránkelést. Nagyon jól éreztem magam. Az emberek, a hangulat, a kotorászás, miből, mi kerül elő. Figyeltem az embereket, akik alkudtak, majd megegyeztek. Egy hölgynek próbáltam egy cukortartó tető találni a szépen összeállított készletéhez, amit mellettem válogatott össze a dobozokból. Sajnos nem került elő a cukros tető, de talán legközelebb szerencséje lesz. 8.40-kor már úton voltam vissza Füredre, kis zsákmányommal a csomagtartóban, ami azt hiszem, nem volt rossz fogás így elsőre. Remélem, még valamikor eljutok, mert minden percét imádtam.
Nagy köszönet Évinek, a sok inspirációért, eligazításért. Munkásságát megtaláljátok itt. Épp új otthona berendezésén ügyeskedik, nézzetek be hozzá, hogyan szépül napról-napra.
És akkor most a piaci fotók, tadááám:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése