2016. március 26., szombat

Rózsakvarc és derűs kék!


A Pantone cég a kétezres évektől kezdve minden évben meghatározza az „év színét”, amelyet valamelyik európai fővárosban, egy kétnapos, zárt ajtók mögött zajló megbeszélés során választ ki színkeveréssel foglalkozó szakemberek egy csoportja. 2013-ban a smaragdzöld, 2014 a ragyogó orchidea színe volt, majd 2015-ben egy szicíliai borpárlat ihlette meg a szakértőket és lett a marsala az év színe. Ez meghatározó lesz a divatban, sminktrendben és slágerszín lesz a lakberendezésben is.







Rendhagyó módon, az idén először két szín is az év színe lett: Rose Quartz - rózsakvarc és a Serenity - derűs kék fantázianeveken futó halvány rózsaszín és pasztel kék. Mindkettő halvány, lágy, visszafogott szín a békét, egyensúlyt, higgadtságot szimbolizálja. Az adott évi színek kiválasztása komoly kutatás és piaci felmérések eredménye. A Pantone helyesen felismerte, hogy rohanó világunk, az informatika gyorsan fejlődő mindent körülvevő villogó világa ellenpontjaként megnyugtató, lelkünkre pozitívan ható színre van szükségünk. Az elképzelés remek, lássuk, hogyan tudjuk ezt használni a lakberendezésben.



Akinek ez a két szín egymás mellett nagyon "bébis" mutatom, milyen színek mellett tudja használni vagy egyiket, vagy másikat:





A derűs kék nyugalmat áraszt a zűrzavaros időben, súlytalan és légies, remekül használhatjuk hálószobában.






Ha trendkövetők szeretnénk lenni, nem feltétlenül kell a lakást a két szín valamelyikére festenünk. Elegendő, ha ezek a színek egyike a bútoron, lakástextilen, egyes falszakaszon visszaköszön. 














Mindkét szín remekül illik az utóbbi időben divatossá vált, kicsit szürkés enteriőrökbe. Helyezzünk a kanapéra színes párnákat, vagy kárpitozzunk át egy fotelt, széket máris különleges hangulatot teremtettünk. 













Fotók: Pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése